"Ha valaki elment, ne hívd vissza soha!
A megsárgult emlék nem lesz tiszta soha.
Ha valaki elment, ne ejts érte könnyet.
Más karjában feledni, hidd el sokkal könnyebb
Ha valaki elment, el tudott menni.
Erősen akarva el kell azt feledni.
Csalódni kell, hogy boldog lehess,
Gyűlölni kell, hogy újból szeress.
Kell tudni kacagni, sírni,
Valakit megint újból visszasírni.
Csalódni kell 100x, 1000x
Hogy boldog lehess egyetlen egyszer.
Ha elmegy melletted utánna se nézz
Akármilyen rossz is, akármilyen nehéz.
Ha menni akar, küld hát el magad,
S ne legyen hozzá több
Szerelmes szavad!"

"Figyeljetek...létezem, fogja már valaki a két kezem!"

Elegem van az életből, nem akarok élni,
Nem akarok szenvedni, se többet félni
Nem akarok érezni már se jót, se rosszat,
Nem akartam rövid életet, se hosszat
El akarok menni innen, el jó messzire,
Emberek nélkül akarok lenni, nem gondolva semmire
Felejteni akarok, nyugalomban, csöndben,
Erdőben sétállni a sötétben és ködben
Nem akarok vitát, sem szidást hallani,
Nem fogok többet senkit se zavarni
Nem akarok bánatot, nem akarok érzést,
A szívem nem bír már el több vérzést
Vérezni lehet, míg az embernek van vére,
De nekem már nincs, eldobom végre
Utálom a világot, zord környezet,
Sötét, borús, borzalmas övezet
Nem találok örömöt itt, se boldogságot,
Csak megvetést, bánatot, hazugságot
Vidám szeretnék lenni, mégsem tudok,
Ezért feladom, és a Halál felé futok
Gyenge vagyok és gyáva, nem tagadom,
De nem látok semmi okot, amiért itt kéne maradnom
Nem tudom mit érez más, csak azt amit én,
Nem lehetek többé boldog Ez már tény
melankólikus mondanivalóm csak egy szó: Halál
Egy lány, aki nem keresi a boldogságot, mert sosem talál  

Az ember nem akkor hal meg amikor örökre lecsukja a 2 szemét,hanem amikor elveszíti élete értelmét...

Felakasztott kicsi lány

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Utolsó könnycsepp folyt le arcán,
A könnycsepp mi vérré csapott már át.

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Vérré vált könnycseppek folynak le arcán,
Kinek kötél szorítja nyakát már.

Te királyfi, tudd meg!
A kicsi lány magát miattad ölte meg!
Azért mert szeretett téged,
Az életénél is jobban elhiheted.

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Leng fekete ruhába öltözve,
Saját halálát így megünnepelve.

Te királyfi, tudod-e ki ez a kicsi lány?
S nyakát miért szorítja a halál?
Tudod, ha az álom száz fele törik,
A szív fájdalmában összefacsarodik.
Idejöhetsz szíve darabjait összeszedheted,
Mert téged örökkön örökké mindig szeret!

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Halálában újra kél,
Szívében a remény,

Mit sötéten eltakart a világ,
Azt fényesen látja neved miatt már.
Reményét újra elhozza a halál,
Hogy téged valahol tényleg megtalál.

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
Szomorú természet öleli most át,
De magával vitte a sötét túlvilág.

Te királyfi, messzi földről ide gyere,
Nézd! Megvetett porontyod földön lévő vére,
Csak érted kívánkozik!
Hagyd el híres neved, s fogd kezét mi érted vérzik.

Te királyfi, messzi földről ide gyere,
A kicsi lány kér köteléről te vedd le!
Mielőtt végső sírba tennék,
Te légy ki utoljára hozzá ér!

Felakasztott kicsi lány,
Leng az erdőben egy fán.
A királyfi nem jött el,
Híres nevét nem dobta el.

Felakasztott kicsi lány,
Sötét, üres utakon jár.
Halála a királyfit nem érdekelte,
Mert eldobott, megvetett gyermeke.

Felakasztott kicsi lány,
Sötét, Üres utakon jár.
Álmában útját a királyfival rója,
S végre a királyfit megtalálja!!

Kicsi világon
Kicsi lányka
Hullatja könnyeit
Kicsi szobájában
Kicsi szívét összetörték
Kicsi kést szívébe döfték
Megfordult a kicsi lányka
Kicsi lánykát ki döfte szívbe?
Kést látott szerelme kicsi kezében
Ki ott állt kicsit félve
Kicsi száján egy hang se jött ki
Csak nézett a kicsi lányka szemébe
Kicsi szobában összerogyott a kicsi lányka
Szerelme kicsi szemébe nézett utoljára
Kicsi szemét örökre behunyta
A fiú letérdelt a kicsi lányka mellé
Kicsi karjával átölelte s halkan a fülébe súgta:
Szerettelek kicsi!!!

Életem csupa siralom
Lelkem felemészti a fájdalom.
Nincs már semmilyen támaszom!
Miért bántasz? Mondd!

Nem tudod, ki vagyok,
Hisz igazi arcom nem láthatod.
S én meg se mutathatom.
Könnyeim áztatják bőrömet,
S te csak nézed,
Amíg lehet!

Csak nézed, hogy szenvedek,
Hagysz, nem segítesz,
De nem is akarsz.
Megvetsz, s kinevetsz,
Sose mondanád hogy szeretsz!
S ha mondanál is valamit,
Az sem érne sokat.

Szívem hallgatag,
Nem vagyok más, mint egy néma rab!
Tűrök, nyelek,
Nem teszek mást, csak szenvedek.
Nekem is kell a szeretet,
A zene,
A szerelmem.

Nyaggatsz, és bábként kezelsz!
Miért bántasz? Mondd!
Miért nem szeretsz?
Csúfságom felvállalom,
De szerelmem eltakorom.

Szemembe nem néz senki,
Olyan nem, aki él,
De a holtak szeme szememben ég.
Értik a szavamat,
Megértik gondomat,
De ők is csak bántanak  

 Nem kell...

Nem kell a csókom, sem az ölelésem...
Nem kell a boldogság, nem kell a létem...
Nem kell a mosoly, sem az érintésem...
Nem kell a szép szó, s már nem kellek én sem...